|
Hozzávalók:
-
20 dkg tehéntúró,
-
20 dkg tetszés szerinti befőtt (pl.
-
őszibarack, sárgabarack, meggy stb.),
-
2 dl tejszín,ízlés szerint porcukor vagy méz,
-
1 késhegynyi só,
-
2 kocka csokoládé
Elkészítés:
A befőttet lecsöpögtetjük, majd - ha szükséges - kimagozzuk, és nagyon apróra összevágjuk. A tehéntúrót fél dl folyékony tejszínnel és egy-két evőkanál befőttlével kikeverjük, majd a sóval és annyi cukorral vagy mézzel ízesítjük, hogy csak kellemesen pikáns legyen, de ne túl édes. (Könnyen és pillanatok alatt kikeverhető a krém, ha turmixgép poharába egyszerre beletesszük a túrót, a tejszínt és a cukrot, sót, valamint a befőttlevet.) Ezután hozzáadjuk a darabokra vágott gyümölcsöt, és kehelypoharakba vagy kisebb kompótostálkákba osztjuk. Jól behutjük.
Közvetlenül fogyasztás előtt a megmaradt tejszínhabot jó keményre felverjük (cukor nélkül), és feldíszítjük vele a túrókrém tetejét. Egy-egy szem gyümölccsel és a közben megreszelt csokoládéval, valamint tetszés szerint ostyával is díszíthetjük.
(Ha nem fogyasztjuk el rögtön a tejszínhabbal díszített krémet, akkor egy teáskanálnyi, fél dl tejben feloldott zselatinnal vagy habfixálóval "keményítsük" meg a tejszínhabot, így akár másnap is szépen megáll a krém tetején.)
|